Az elmúlt több mint 20 évben számos esküvőn lehettem jelen, és örökíthettem meg az ifjú párok legszebb, legboldogabb napját. Közös életük első közös pillanatait dokumentálni mindig nagy megtiszteltetés, és nagy felelősség is.
Mikor még minden rendben ment
Egy Budapesthez közeli kisvárosban tartandó lakodalomban voltam éppen, és a felhőtlen mulatság nem akart alább hagyni. Szerencsére! Hogy zenekar vagy DJ volt-e az, aki a talpalávalót szolgáltatta, sajnos már nem emlékszem, de az bizonyos, hogy fergeteges hangulat lett úrrá a násznépen. Volt vőfély is, akinek az olajozottan működő buli miatt nem sok dolga akadt. Egészen a tortavágásig nem volt olyan jelenet, ahol megszakadt volna a tánc. A több emeletes édesség hivatalos felavatása után helyénvalónak tűnt, hogy folytatódjon a buli… egészen addig a pillanatig, míg pár derék legény fondorlatos módon úgy nem döntött, ideje elrabolni a menyasszonyt. Olyan jól kivitelezték a tervüket, hogy sokáig fel sem tűnt a vőlegénynek, hiányzik a táncoló tömegből élete szerelme.
Kezd félresiklani a történet
A vőfély is elkényelmesedhetett, tény az, hosszú óráknak tűnő percekig ő sem jelzett, hogy történt egy kis malőr. De aztán szót kért, a zene és a tánc is abbamaradt, és kiderült a turpisság. A menyasszony elrablói telefonon értekeztek az ifjú férjjel, mit kell megtennie, hogy visszakapja kedvesét, majd ködösen fogalmazva elirányították egy helyre, ahol újra egymás karjába vethetik magukat a szerelmesek.
A nem várt fordulat
Miután a férj megtette a kötelező feladatait (anyós dicsérete fél térdre ereszkedve; több kupica pálinka lehajtása…), a feleségrablók még mindig nem óhajtották visszaadni az arát.
Ezen felbőszülve a vőlegény és egy kisebb társaság (köztük én is) felkerekedett, hogy visszaszerezzék az azóta valószínűleg sírástól fuldokló menyasszonyt (legalábbis én így hittem akkor). Az éjszaka közepén gyalogszerrel vettük magunk alá az utcákat. Mivel nem közölték, pontosan hol tartják fogva a nagybetűs nőt, a kis csapat nem egy mulatóba betért. Volt köztük sima talponálló úgy, mint előkelőbb vendéglő, de sehol nem bukkantunk a nyomára.
A nagy meglepetés – erre senki sem számított
Végül az egyik emberrabló megunhatta a helyzetet, mert telefonon értesítette a vőfélyt – a többiek tudta nélkül, hová is kell mennünk. Pontosan leírni képtelen vagyok szavakkal, mit is érezhettünk, mikor megláttuk, mi is történt. Volt, aki nevetett, volt aki meghökkent, volt, aki félrenyelte az italát, amit épp fogyasztott, ahogy beléptünk abba a kocsmaszerűségbe, ahol az elkövetők és a fogvatartott volt.
A vőlegény amint megpillantotta rég nem látott aráját, nem a boldogságtól kezdett el könnyezni, hanem a dühtől. Mint kiderült, az újdonsült feleség szeretett volna egy kis szünetet tartani – elszabadulni – az esküvő éjjelén. Ő kérte meg azt a néhány legényt, fuvarozzák el egy bizonyos helyre, ahol kedvére ihat és biliárdozhat. Mert a menyasszony bizony ott állt, ütésre készen a biliárdasztal fölé görnyedve, és mosolyogva nézett vissza ránk a válla fölött. Elégedett arca elárulta, épp nyerésben volt az egyik elrablójával szemben, és ez a hangulata nem változott akkor sem, mikor mérges vőlegénye megpróbálta visszatessékelni saját lakodalmába.
Mikor az észérvek már nem hatnak – csak a menekülés marad
Az események itt eléggé felgyorsultak, az elrablók próbálták visszatartani és lecsillapítani a férjet, a vőfély betuszkolta magát a társaság közepére, és szintén oldani akarta a feszültséget, én meg csak kattogtattam a gépet és lőttem az újabbnál újabb képeket.
Nem túlzok, ha azt mondom, pár perccel később többed magammal kellett szaladnom a csehóból, mert az eddig vitának induló szóváltás csetepatévá mérgesedett. Az addig örök cimborák (a vőlegény és az elrablók) egymásnak estek, és nem mutatkozott semmi esély arra, hogy kék-zöld foltoktól mentesen ússzák meg az éjszakát.
A legrosszabb, ami történhetett
A helyzetet végül a kiérkező rendőri szervek csitították el, sajnos a vőlegény és két feleségrabló is a rendőrautó hátsó ülésén végezte.
A vőfély, a menyasszonyt mentő társaság többi része, valamint az ifjú ara (akinek rúzsa és sminkjének nagy része elkenődött a heves indulatoktól) felhevült lelkiállapotban visszatértek a lakodalom helyszínére. Ami engem illet, próbáltam napirendre térni a történtek felett és ott folytatni a fotózást, ahol ez a kellemetlen intermezzo befejeződött. Elvileg a menyecsketáncig kellett volna maradnom, de ahogy a dolgok alakultak, rövid úton vége lett a nagy murinak.
Konklúzió – a nem várt csavar
Évekkel később találkoztam a menyasszonnyal, és megkockáztattam egy nosztalgikus kikacsintást az esküvőre vonatkozóan: megkérdeztem tőle, végül mi történt azokkal, akiket elvitt a rendőrség?
Azt válaszolta: Fogalmam sincs, azóta nem tartom a kapcsolatot velük. Elváltam, a régi baráti társaságot is a hátam mögött hagytam, s egy új férfi mellett találtam meg a valódi boldogságot.
Erre a válaszra tényleg nem számítottam, és azóta is fel-feldereng néha napján ez a történet a fejemben. Vajon mi késztette az ifjú szerelmeseket erre a drasztikus lépésre? Mitől változott meg ennyire a feleség hangulata, ami később ezekhez a kibékíthetetlen ellentétekhez vezettek? Sosem derült ki számomra, csak találgatni tudok a mai napig.
Legutóbbi hozzászólások