Mi az a Trash The Dress, azaz TTD ?
Szó szerint fordítva a TTD a „Tedd tönkre a ruhát!” irányzatot takarja, amely az esküvő utáni olyan fotósorozatot jelenti, ahol extrém körülmények között tudjátok a kreatív fotózást megtartani – legyen szó vízben, tanyán vagy akár romos épületekben tartott fotózásról. Ma már egyre kevésbé elterjedt, azonban előnye, hogy – nagyobb mozgásteret adva a kreativitásnak – egy újfajta látószöget tudtok adni az esküvői albumotoknak.
Nekem iyen fotózásom még a valóságban nem volt. Tény, hogy többen is kezdetben ilyet szerettek volna, de aztán a nagy nap elérésekor meggondolták magukat. Ez persze, csak a saját ruha esetén jöhet létre, és nyilván tisztában kell lenni azzal, hogy ezt utána már nem lehet felvenni. Tehát aki ilyenben gondolkodik, az csak a nagy nap után teheti ezt meg. Hiszen a smink is oda, és meg is kell alaposan fürödni egy sáros, vizes kaland után. Szóval vállalkozó kedvű menyasszonyoknak való az ilyen. Pontosabban azért a vőlegényeknek is mutatniuk kell valamit ilyenkor, tehát dupla ruha, dupla vállakozó kedv. Én benne vagyok!
Mi az a Trash The Dress, azaz TTD ?
Legutóbbi hozzászólások